Manapság nagyon sok ember került nehéz helyzetbe azért, mert a családtámogatási programok és egyéb támogatások segítségével meg tudtak vásárolni egy régebb lakást vagy házat, és annak felújításával tervezték megkezdeni a közös jövőjüket akár családként, akár leendő családként, azonban a megváltozott piaci körülmények miatt nagyon nehezen boldogulnak a felújítási feladatokkal. Nem csak azért, mert az alapanyagok megdrágultak és jóval nehezebb ma már hozzájutni akár az egyszerűbb minőségi termékekhez és szerszámokhoz is, hanem bizony azért is, mert hihetetlen nehéz minőségi és megbízható munkát végző kivitelezőt találni, olyat pedig pláne, akire nem hónapokat vagy akár fél éveket kell várni a munkákhoz.
Ezekben a helyzetekben muszáj mérlegelni és muszáj egyes feladatokat az embernek magának megpróbálni megoldani. Én például a mi saját helyzetünket úgy tudtam megoldani mind a költségek miatt, mind pedig a szakemberek tekintetében, hogy egyrészt tökéletes kivitelezőt választottam, hiszen a genezisbau csapatánál jobban nem választhattam volna, másrészt pedig az egyszerűbb feladatokat, mint mondjuk a festés én magam végeztem el, azonban okosan választottam az előkészítésnél. Mit is jelent ez? A Genezisbau csapata tökéletes minőségben és hatékonysággal megoldotta számomra a gipszkartonozás feladatát, és persze a glettelés is az ő munkájuk eredménye, a festés viszont már sajátkezűleg történt, hiszen azzal már jómagam is elég szép és minőségi eredményt tudtam elérni. Így pedig a jövőben sem kell majd akkora hangsúlyt fordítani a fal javításának feladataira, a festés pedig sokkal gyorsabb és egyszerűbb folyamat és feladat lesz.
Nincs könnyű helyzetben aki ma újít fel, vagy akár épít új lakást vagy házat, de egy biztos, nem szabad feladni, és kulcsfontosságú, hogy jó döntés hozzon az ember a szakemberek és kivitelezők tekintetében. És hát persze egyre jobban előtérbe kerül, hogy azokat a feladatokat, amelyeket tud, saját maga végezzen el az ember. Ez egyébként olyan szempontból még jó érzéseket is ad, hogy legalább a saját keze munkája is benne lesz az otthonában és saját lakásában.