A legnagyobb mumus feladat

Nem olyan régen arra az elhatározásra jutottunk a férjemmel, hogy elég volt a panel lakásokból és az albérletből és elég volt a szomszédokból is, mert hogy nekünk bőven kijárt a hangoskodásból és egyéb elég nehezen elviselhető formában élő emberekből, és egy kis családi házat kezdtünk keresni a város peremén, ahonnan még kényelmesen és gyorsan be tudunk járni dolgozni a fővárosba, de nem kell ennyi kompromisszummal együtt élnünk a környező lakásokban élőkkel. Tudtuk persze, hogy ez egy nagyon nagy feladat, és hogy nagy valószínűséggel egy felújítandó házat fogunk tudni venni, amin rengeteget kell majd dolgoznunk, de nem igazán rémültünk meg ettől, hiszen a férjem is és én is nagyon sok dolgot meg tudunk csinálni, gyerekként megtanultunk sok mindent. Így aztán eldöntöttünk hogy belevágunk és találtunk is egy teljesen alkalmas kis kertes házikót ehhez. Bele is vágtunk a megvásárlásába és elkezdtük összeszedni azt a szakember gárdát, aki majd a felújításban segítségünkre lesz. Vannak ugyanis természetesen olyan feladatok, amikben biztosak vagyunk, hogy mi magunk nem fogjuk tudni megoldani. Vízszerelés és gázszerelés feladatokat például biztosan nem vállalnánk, de ide tartozik persze a villanyszerelés feladata is.

Hála a jó égnek szinte minden feladatra volt egy megfelelő szakember már a családban az előző felújítások után, így sok ajánlást kaptunk, egyetlen egy mumus feladat volt, a gázszerelés, jó gázszerelő ugyanis egyik családtagnak sem volt birtokában, ezért keresgélni kezdtünk. Rövid idő alatt rá is találtunk a djgepeszet csapatára, akikkel az első egyezetetés után már tudtuk, hogy nem csak egyszerű, de igazán hatékony és eredményes is lesz a közös munka. Azóta a ház már lassan készen van és lehet beköltözni, és igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, mert egyik kivitelező szolgáltató sem csúszott meg a vállalási idővel és szinte senkire sem kellett várni. Lassan már a költözés feladatait oldjuk meg, és indulhat az új élet az új otthonunkban, melyet már mindketten nagyon várunk a férjemmel. A nyugalom szigete lesz nekünk ez a kis ház, biztos vagyok benne.